06-1-580-5555
Get Adobe Flash player

Országos szervizhálózatunk nagyon sok helyről, országosan várja ügyfeleink hívását. A szerelőinknek ez nem kevés utazással jár. Több alkalommal előfordul, mivel mindenkinek szeretnénk segíteni a lehető leghamarabb, hogy nem a helyi szerelővel vagy megyei szerelővel vállaljuk el a címeket, mert adott esetben Budapestről hamarabb tudok szerelőt biztosítani az ügyfélnek. Lássunk egy példát:

Ügyfelünk Tatabányáról keresett minket. A Komárom-Esztergom megyei kolléga már csak délutánra tudta vállalni a munkát, mert aznapra már sok munkát elvállalt. Ügyfelünk nagyon nem lett volna vidám ha azzal hívjuk vissza hogy valamikor délután tudunk szerelőt küldeni. E helyett azzal kerestem meg, hogy kb. egy óra múlva tudunk érkezni. Miért tettem ezt? Az út kb. 1 óra és volt lehetőségem egy budapesti szerelőmet odairányítani. Tapasztalatom alapján ilyenkor nekem is érdemes tájékoztatni az ügyfelet, hogy Budapestről megy hozzá a szerelő, ugyanis ebben az esetben is úgy félúton lehettünk amikor hívott az ügyfél, hogy nem tudja hogyan de sikerült kinyitni az ajtót. Nekünk annyiból jó volt, hogy kb. félúton voltunk csak (ennek köszönhetően hamarabb tudtam új címre küldeni a szerelőmet) ügyfélnek annyiból jó, hogy ezt jelezte felénk, hogy így semmilyen költség nem terhelte őt a kiszállással kapcsolatban.

Igyekszünk minden igényt kielégíteni, de egy ilyen cégnél kiszámíthatatlan, hogy honnan mennyi hívást kapunk, hogy honnan jönnek be a hívások. Sokszor azt is nehéz megoldani, hogy mindenhol legyen munkatársunk. Kollégáink minden esetben próbálnak a lehető leghamarabb a segítségükre lenni, akár a diszpécserek már címfelvételkor időpont egyeztetéssel, ill. a szerelők szervezésével. Számtalan esetben 2-3 szerelővel egyeztetve dolgoznak egy-egy címen emiatt. Több alkalommal előfordult, hogy az adott településhez közelebb volt a szerelő mint a korábban már megígért címéhez, de sikerül leegyeztetni, hogy oda tudunk picit később is menni.
Megköszönünk minden olyan visszajelzést amely segíti munkánkat. Sajnos nem mindenkinek természetes, hogy ha már nincs szüksége a segítségre lemondja a megrendelését. A mi szakmánkban adott esetben akár egy emberélet is múlhat rajta, mivel számos esetben keresnek meg minket azzal is, hogy valamelyik családtag nem ad életjelet és nem is jutnak be a lakásba, hogy ellenőrizzék őt.

Szolgáltatási területeink:

Az alábbi tevékenységeket is vállaljuk, rövid határidővel és garanciával:

  • Lakatosmunkák az önök igénye szerint
  • Javítás teljeskörű zár, ajtó javítás
  • Zárcsere NonStop 0-24
  • Zárnyitás éjjel-nappal
  • Zárszerelés nonstop
  • Zárszerelés 0-24h non stop hívható gyors szolgálat
  • Biztonságiajtók javítása, készítése, nyitása
  • Páncélajtók szerelése, nyitása, javítása, forgalmazása
  • Betörésbiztosajtók javítása, készítése
  • Vasajtók javítása, készítése
  • Faborításúpáncélajtók forgalmazása, készítése
  • Védőpajzs felszerelés